Dolgozz velünk!

Téged keresünk, ha gyakorlott vagy az IKEA konyhák beépítésében. Mi is IKEA konyhák beépítésével foglalkozunk, de nem vagyunk szerződött partnerei az áruháznak.

Csapatoddal, vagy egyedül építesz be IKEA konyhákat?

Nálunk a kis konyháktól a nagyig előfordul minden méret. Ezért 2-3 fős csapatot és egyedül dolgozó szerelőt is keresünk.

Ismerj meg minket

 A Szekrényszerelés.hu 2016 óta foglalkozik kizárólag IKEA METOD konyhák beszerelésével. Nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra és vásárlói élményteremtésre. Abban különbözünk másoktól, hogy a kifogástalan szakmai szolgáltatás mellé érthetően is kommunikálunk az ügyfelekkel, mint személyesen, telefonon vagy írásban. Ezt tőled is elvárjuk. Hiszen az ember a magához hasonlókat engedi be szívesen a házába. Ezért nem láthatsz részünkről sok választ a hirdetés alatti kommenteken, mert nem a „mennyi a pénz he?” típusú embereket keressük, sem pedig azokat, akik nem értik, hogy kell jelentkezni.
 Így te már túl is jutottál az első szűrőn. 🙂

A videóra kattintva még többet megtudhatsz rólunk. 

Feltételek az együttműködéshez

  • B-s jogosítvány
  • Saját autó
  • Alap szerszámkészlet. (kialakításában segítünk a próba időszak végén, ha mindketten úgy látjuk, hogy szeretnénk együtt dolgozni.)
  • Nálunk nem fordulhat elő, hogy nem veszed fel a telefont az ügyfélnek, nem jelensz meg a címen a megbeszélt időpontban, nem fejezed be a munkát, vagy hibásan teljesíted a munkát. Erre az ügyfeleinknek a mi nevünk a garancia. Ha ilyen panaszt kapunk, azonnal megyünk és javítjuk a hibát, kezdjük a munkát, stb. Nem hagyjuk, hogy folt essen a szakmai jó hírünkön, hiszen a nevünkben fogsz dolgozni.
    Ezért 250 000 Ft kauciót kérünk tőled, amiből fedezzük ezeket a károkat, ha felmerülnének. (ameddig együtt megyünk egy helyszínre, erre nincs szükség, de az önálló kiajánláshoz már igen.) Remélem, te felelősség teljes vagy, így a kaució felhasználására sosem kerül sor, de ha véletlenül egy hosszúra sikerült buli vagy egy másik munka miatt nem sikerül a megbeszélt időben megjelenni a címen, akkor mi megyünk helyetted.

Nem téged keresünk ha:

  • Ha neked a munka csak egy szükséges rossz az életben, amit szeretnél letudni 8-16:30-ig, akkor sajnos nem egymást keressük.
  • Ha nem tudsz felelősséget vállalni.
  • Ha telefonon hívsz, annak ellenére, hogy világosan le van írva: mail-ben várom a jelentkezésed.
  • Ha nem tudsz jól írásban és szóban is kommunikálni.
  • Ha a telefon nyomkodást nem tudod abba hagyni.
  • Ha több időt töltesz a dohányzással, mint a munkával.

Téged keresünk ha:

  •  Ha szeretsz önállóan dolgozni, úgy, hogy nem áll a hátad mögött a hülye főnök.
  •  Ha önálló vállalkozó vagy saját szerszámokkal, saját időbeosztással.
  •  Ha szeretnél rendszeresen megbízásokat kapni.
  •  Ha idáig eljutottál az olvasással, akkor kérlek írd a mail-be, azt a szót, hogy eljutottam.
  •  Ha szereted az elégedett ügyfelek elismerését.

Jelentkezés

Jelentkezésedben mindenképpen szerepeljen a:

  • Telefonszámod
  • Saját vagy a vállalkozásod Facebook oldalának a linkje. (lásd alábbi kép)
  • Ha nincs Facebookod, akkor egy fényképes önéletrajzot kérünk mellékelni.


    Jelentkezésedet  a berta.marton@szekrenyszereles.hu címen várjuk.

Facebook linket itt találod

Facebook link

VÁRJUK JELENTKEZÉSEDET

Amennyiben magadra ismertél, várjuk jelentkezésedet a berta.marton@szekrenyszereles.hu címen.

A telefonszámot az ügyfeleknek tartjuk fent, ezért csak e-mail – ben várjuk a fényképes önéletrajzodat.

2022.07.11. -ig

SZAbadságon vagyunk

A weboldalon leadott árajánlatkéréseket 2022.07.11.-től válaszoljuk meg.

 Türelmét köszönjük.

KÖVETKEZŐ szabad időpontunk konyha összeszerelésre:
2022.07.25.